Első Családi Napunk – Közel 60-an Ünnepeltünk Együtt

Cégünk közel 10 éves történetében idén először rendeztünk családi napot, ahol kollégáink párjaikkal és gyermekeikkel együtt kapcsolódhattak ki. Nagy örömünkre közel 60-an gyűltünk össze, hogy együtt töltsünk egy sportos, élményekkel teli napot.

A nap sportos hangulatban indult: minden résztvevő megkapta az eseményre készült családi nap pólót, amelyek talán a legkisebbeken mutattak a legjobban. A köszöntő után közös bemelegítéssel indultak a programok, és már ekkor érezhető volt a lelkesedés.

A programok közül messze a legnagyobb sikert a focimeccsek aratták. A pályán gyorsan kiderült, hogy kollégáink között jó néhány titkos tehetség is lapul – a meccsekből pedig nem hiányzott a lendület, a humor és a lelkes szurkolás sem.

A sportprogramokat követően a rendezvény Törökbálint telephelyünkön folytatódott, ahol kötetlen beszélgetések, közös élmények és jó hangulat zárta a napot.

A sok nevetés és verseny mellett jutott hely egy igazán megható pillanatnak is: közösen búcsúztattuk el egyik kolléganőnket, aki júniustól már egy új és különleges szerepben folytatja mindennapjait, hiszen hamarosan anyuka lesz. A kollégák közösen készültek számára ajándékkal, emellett személyes üzenetekkel és jókívánságokkal is meglepték, ami igazán szép és emlékezetes pillanatává vált a családi napnak.

Az első családi napunk minden várakozásunkat felülmúlta. Jó volt együtt lenni nemcsak kollégákként, hanem családokként és közösségként is. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott – biztosak vagyunk benne, hogy ez csak az első volt a sok közös élmény közül.

Három tér, egy történet

A koncepció a bor megszületésének folyamatára épül, amely az épület különböző szintjein és funkcióiban válik átélhetővé. A történet három egymásra épülő térélményen keresztül bontakozik ki: a pince, az étterem és az apartmanok világán keresztül.

A pince a történet kezdete: az érés, a türelem és a folyamatos fejlődés tere. Nem csupán tárolóhely, hanem a bor lelke, ahol a minőség csendben, idővel és gondos odafigyeléssel formálódik. Az alacsonyabb belmagasság, a sötétebb tónusok, valamint a kő, beton és fém felületek koncentrált, szinte meditatív atmoszférát teremtenek. A látszó technológiai elemek és a precíz világítás az őszinte, sallangoktól mentes működést hangsúlyozzák, miközben emlékeztetnek arra, hogy minden élmény mögött hosszú és kitartó munka áll.

Az étterem ennek az útnak a beteljesedése. Az a hely, ahol a bor, az étel és az ember találkozik, és ahol a háttérben zajló folyamatok közösségi élménnyé alakulnak. A meleg fa felületek, a ritmust adó lamellák, a természetes anyagok és a gondosan rétegzett világítás otthonos, mégis elegáns környezetet hoznak létre. Itt a bor már nem csupán termék, hanem beszélgetések, találkozások és emlékek része.

A felette elhelyezkedő apartmanok a történet következő fejezeteit mesélik el. A négy szoba a bor útjának egy-egy állomását idézi meg visszafogott, hangulati eszközökkel. A természetes anyaghasználat, a meleg fények és az időtálló részletképzés egységes keretbe foglalják az eltérő karaktereket, így minden apartman saját identitással rendelkezik, miközben szervesen kapcsolódik az épület egészéhez. A cél nem egy tematikus hotel létrehozása volt, hanem egy olyan összefüggő térélmény megalkotása, ahol a bor, az ember és az építészet közös történetet mesél.

VINEA – A szőlő

A VINEA apartman a növekedés, a napfény és az életerő időszakát jeleníti meg. Az olívazöld és világos tónusok, a légiesebb anyaghasználat és a bőséges természetes fény könnyed, friss hangulatot teremtenek. A fehér, álgerendás mennyezet tovább fokozza a tér nyitottságát és természetes karakterét. Ez az apartman a fejlődésről, a mozgásról és a természet folyamatos megújulásáról szól.

TERROIR – A dűlő

A TERROIR apartman a bor születésének kiindulópontját idézi meg: a földet, a talajt és azt a természeti környezetet, amely minden későbbi folyamat alapját adja. A bézs árnyalatok, a természetes kőfelületek, a nyers fa és a len textúrái nyugodt, földközeli atmoszférát teremtenek. A strukturált felületek és a szaunát magába foglaló, teljes felületén burkolt mennyezet tovább erősítik a tér bensőséges karakterét. Az apartman a stabilitás, a természetközeliség és a lassú feltöltődés élményét közvetíti.

BARRIQUE – Az érlelés

A BARRIQUE apartman az idő, a türelem és a karakter formálódásának tere. A bordó árnyalatok, a meleg tölgyfa felületek és a bronz részletek elegáns, boutique hotel hangulatot teremtenek. A teljes felületén burkolt mennyezet egységes, intim atmoszférát hoz létre, amely az érlelő hordók világát idézi meg. A tér visszafogott luxusa azt az időszakot szimbolizálja, amikor az érték már nem a látványban, hanem a lassan kibontakozó részletekben rejlik.

RESERVA – A beteljesedés

A RESERVA apartman a bor útjának végső állomását, a kiforrott egyensúly és a letisztult elegancia állapotát jeleníti meg. A mélyebb kékes tónusok, a krémszínű felületek és a sötét akcentusok nyugodt, kifinomult környezetet teremtenek. Az álgerendás fehér mennyezet könnyedséget ad a térnek, miközben a gondosan válogatott részletek karaktert és mélységet biztosítanak. Ez az apartman már nem kíván többet mondani önmagáról – a minőség és az időtállóság természetes magabiztosságával van jelen.

A projekt célja nem egy túlzottan tematizált tér létrehozása volt, hanem egy olyan időtálló és egységes koncepció megalkotása, amely természetes módon kapcsolja össze az éttermet, a pincében lévő bortrezort és az apartmanokat. A precízen átgondolt részletek és a mediterrán életöröm találkozásából egy emlékezetes, mégis visszafogott élmény született.

Tervezte: A.MeCoD Zrt.