Interjú egy üzletemberrel, aki bár élhetne bárhol a világban, mégis Budapesten telepedett le még a kommunizmus bukása előtt. Szerelmes a fővárosba, és folyton csak egy ötlet lebegett a szeme előtt, amit 7 év után meg is valósított. Elmondása alapján mi otthont és állampolgárságot adtunk neki, ő pedig szerintünk egy fantasztikus branddel gazdagította Magyarországot, ami kicsit sem hagyományos.
Utazzunk együtt Oussama izgalmas vízióinak világába…
Oussama, mesélj nekünk egy kicsit magadról! Itt születtél Magyarországon?
Nem, Kuvaitban születtem. Éltem Dubaiban régen, és tulajdonképpen még most is az otthonomnak nevezhetem Dubai-t. Kétlaki életet élek a családommal, magyar feleségemmel, gyermekeimmel.
Anno a Műszaki Egyetemen tanultam, eredeti végzettségem gépészmérnök. Az évek során azonban dolgoztam közgazdászként, a doktori vezetői tudásomat pedig Párizsban szereztem meg. Az eredeti szakmám, (amit én mindig kiemelek) menedzsment tanácsadó és tréner. A jelenleg 27 országban működő, Dubai székhelyű cégem is ezzel foglalkozik. Tulajdonképpen egy amerikai franchise rendszerben dolgozunk, már több mint 20 éve. A cégünk nemzetközi profilokat készít, én pedig mindezek mellett vezetői tréningeket is tartok.
A képzéseken megnézzük, hogy a résztvevőkben mekkora üzleti lehetőségek rejlenek,
milyen jövő áll előttük a jelenlegi kvalitásaikkal. Ezt a hivatást már több mint 25 éve csinálom töretlenül.
Ha ennyi helyen tanultál és éltél, valójában hogyan keveredtél kis hazánkba?
1989-ben Dubai-ban voltam a barátaimmal. Egyik alkalommal elkezdtünk arról beszélgetni, hogy ki hol tanul, én akkor éppen Olaszországban végeztem a tanulmányaimat.
A barátaim közül néhány említették, hogy Magyarországon tanulnak, de akkoriban fogalmam sem volt arról, hol van ez az ország pontosan. Egyáltalán nem hallottam Magyarországról, csakúgy, mint a barátaim többsége sem. Ez lehet, hogy rosszul hangzik, de 1989-ben ez volt a helyzet. Később, amikor ismét elindultam folytatni a tanulmányaimat, Olaszország előtt Magyarországot is útba ejtettem egy barátommal. Megérkeztem, és telefonáltam Dubai-ba az ismerősöknek, barátoknak, hogy én nem hagyom el Magyarországot, itt maradok. Azt mondanom sem kell, hogy mindenki hülyének nézett, nem értették, miért akarok egy kommunista országban maradni.
Tisztán emlékszem a mai napig, hogy akkoriban a Citadellán még ott volt a vörös csillag, mely jelképezte az ország kommunista mivoltát. Én pedig bámultam ezt a csillagot, és mondtam, hogy ez a csillag nem fog sokáig ott maradni. Nem tudom, ez az érzés honnan jött, de ezt éreztem.
Szóval 1989 óta itt vagyok, 1997-ig tanultam,- ez volt életem egyik legjobb időszaka. Én láttam Magyarországot a rendszerváltás előtt, közben és utána is. Nagyon sok mindent megéltem ezalatt az idő alatt. Előfordult olyan, hogy az egyik professzorom egy nap még engem tanított, másik nap pedig már szinte koldulnia kellett a mindennapi betevőért a Blaha Lujza téren, mert nem volt számára munka.
1994-ben kezdtem el dolgozni az American Chanbook Connors cégnél. Itt olyan programokat csináltunk, melyben arra tanítottuk a magyarokat, hogyan kell a kommunista piacról átlépni a világgazdaság piacára, és hogyan kell a kommunista gondolkodásmódot megváltoztatni egy világra nyitott gondolkodásra.
Nagyon szerencsés voltam, hogy ennél a cégnél tanácsadóként dolgoztam, ahol egy tanárom a szárnyai alá vett és megtanított ennek a szakmának minden rejtelmére. Ennek köszönhetően a céges programokat én is meg tudtam csinálni itthon, így tartottunk képzéseket többek között a Magyar Postának is. A közös munkák során számos tudásanyagot adtunk át a hallgatóknak: csapatépítői-, problémamegoldási ismereteket, csapatban való működési elveket és még számos hasonló dolgot, ami az üzleti szférában elengedhetetlen tudás.

Oussama már 1989 óta itt él Magyarországon
Akkoriban kerültem kapcsolatba és több projektben dolgoztunk együtt Göncz Árpáddal és Demszky Gáborral. Cukorgyárak, juice gyárak projektjeit vittük, de itt nem álltunk meg,- a régi Ikarus buszokat ki akartuk vonni a forgalomból, és helyette újakat akartunk hozni.
Azért harcoltunk ezekben az években, hogy az országban magyar gyárakból származó, magyar termékek kerüljenek forgalomba…a magyar gazdaságot akartuk fellendíteni.
Hosszú munkával töltött évek után ismét kimentem Dubai-ba a családommal együtt és fontolóra vettem egy lehetőséget, ahol tréning vezető lettem volna. Úgy döntöttem, hogy haza akarok jönni, hiszen nekem Magyarország az otthonom. Ez 10 éve volt.
Mit jelent számodra Budapest? Milyen érzéseket kelt benned ez a város?
Budapest nekem a leggyönyörűbb város a világon, egyszerűen imádom. Szeretem a művészetét, az embereket. Budapest annyira gyönyörű, és rengeteg lehetőség rejlik a városban.
Anno eldöntöttem, hogy itt fogok vállalkozni, hiszen ez az én otthonom, itt akarom építeni a jövőmet. A magyar emberek mindig meglepődnek azon, hogy beszélem a nyelvet. Több ezerszer sétáltam már a város utcáin, de mindig találok valamit, amit eddig még nem láttam. Gyakorlatilag 24 órában tudnék sétálni, számomra az egész város egy íz és illat, nem is tudom aktuálisan szavakba önteni.
Budapest egy gyönyörű szép érzés. Én „csak” szeretek itt lenni, habár volt választásom, bármelyik világvárosban élhettem volna. Az egyik otthonom Dubai, ahova sokan akarnak menni, én meg itt akarok lenni. Ez csak egy emberek közötti egyszerű különbség. Ennek az országnak van történelme, fejlett technológiája, művészete és azt vallom, ha nem voltál Budapesten, akkor nem voltál még sehol.
A fővárosnak egy „kötelező” utazási tervnek kellene lennie mindenki naptárjában.
Minden parknak lehet tudni a történelmét, láttam őket a kommunizmusban és utána is, ahogy ezek a helyek meg,- és átváltoztak. Az én véleményem az, hogy Magyarországon nem volt kommunista gondolkodás, pedig akkoriban jártam néhány kommunista országban, ez az ország más volt.
Egyetlen negatív dolgot tudnék említeni a sok-sok jó mellett: az emberek pesszimista hozzáállását. Én nem vagyok negatív, nem is gondolkodom pesszimista módon, így ehhez kicsit nehéz hozzászoknom.
Térjünk át a vállalkozásodra: Honnan jött a Mozata ötlete?
A Mozata egy hét éves projekt eredménye, egy hét éves ötlet és álom által vált valóra. Az egyik tréningem során körbe akartam sétálni a városban és rá akartam jönni arra, hogyan tudnának az emberek a legkönnyebben és a legjobban kapcsolódni egymáshoz.
Tudni akartam, hogyan lehetne megvalósítani, hogy az emberek jókat egyenek és beszélgetni, kapcsolódni tudjanak egymással, – politikamentesen, minden negatív dolgot elfelejtve. A sétám során látni akartam, hogyan teremtenek az emberek kapcsolatot az ételekkel és egymással is.
Emlékszem, hogy 1991-92’ környékén gyakran akartam venni crossiant, de itthon sehol sem találtam, ezért kintről fagyasztva hoztam be Dubai-ból, dobozokban. Hosszú keresgélés után végül a Marriott Hotelben találtam egyedül crossiant …
Nagyon untam akkoriban, hogy valójában minden helyen ugyanazokkal az ételekkel találkozom Budapesten. Ekkor döntöttem el, hogy behozom a libanoni konyhát ebbe az országba és megmutatom azt a lakosságnak: megvolt az új kihívásom.
Egy olyan helyet akartam létrehozni, ami nem mindennapi. A Mozata-val nem vagyunk sem kávézó, sem pékség,- mi egy olyan hely vagyunk, ahol lehet kommunikálni, ahol meg lehet osztani egymással az élményeket és persze az ételeket is. Itt együtt lehetnek az emberek és élvezhetik egymás társaságát, evés közben is. A fejemben már megvolt a Mozata koncepciója és célja még jóval az előkészületek előtt. Roppant erős vízióm volt az étteremmel kapcsolatban.
A Mozata projektet és márkát nemzetközivé szeretnénk/szeretném tenni, mint egy erős, magyar brandet. A márka mögötti csapat magyar. Viszont szeretném, ha a víziómat világszinten is ismernék és élveznék.
Tulajdonképpen – mint megtudtam – a hely minősége miatt nagyon sok ember gondolta már azt, hogy a Mozata egy franchise része, mely külföldről jött be. Szinte sokkot kapnak, amikor elmondom, hogy mi egy magyar étterem vagyunk, magyar ötlet által megvalósítva. A célunk az, hogy valójában meglepetést okozzunk a hozzánk betérőknek. A kihívásunk pedig most már az, hogy egy gasztronómiai szervezetet építsünk fel a Mozata-val az élen, miközben egészséget és minőséget biztosítunk.
Egy olyan közösséggé akarunk válni, akik például együtt dolgoznak jótékonysági szervezetekkel is.

A Mozata étterem Budapest szívében egy hétéves vízió végeredménye, ami máris egy elismerő minősítést kapott, egyedülálló módon Európában
A saját vízióm még három konkrét lépésből áll, melyek nem minden esetben pontosak, de a célokat már tudom:
Minden hónapban szeretnénk egy olyan rendezvényt szervezni, ahová be tudnak regisztrálni a vállalkozók és üzletemberek, és amikor itt megjelennek, az életvezetésről tudnak/tudunk velük beszélgetni. Fejleszthetik a vezetői képességeiket, tanulhatnak arról, hogyan kell kreatívan gondolkodni és hogyan tudnak projekt-terveket készíteni, problémákat megoldani. Segíteni akarjuk őket a jobb üzleti döntések meghozatalában, pozitív felfogás mellett. Ez egy kiemelt terv most, tulajdonképpen a startup tudását akarjuk az itt jelenlévő embereknek fejleszteni.
A második lépés: meg akarjuk csinálni a saját üzletünket, ahol magyarok beszélgethetnek üzletről és ötletekről, miközben van lehetőségük irodákban dolgozni ezek megvalósulásán. Ebben a környezetben tudnak majd fókuszálni az üzletükre és meg tudják csinálni a saját businessüket. Hozzá akarunk segíteni sok-sok embert a könnyebb kezdéshez, egy úgynevezett inkubátor-program keretein belül.
A harmadik része ennek a víziónak: egy olyan közösséget szeretnék építeni, ahol lehet beszélni a valóban titkos ötletekről, projektekről. Ezt a programot csak minden második évben indítanám el a jelenlegi elképzelések szerint, és a harmadik részt valójában nem is akarom publikálni a nagy nyilvánosság előtt.
Ennek az az oka, hogy egy-egy program, ötlet ha nem sikerül, akkor az elvenné a résztvevők bátorságát, erősebbé válna a kudarc élménye. Másrészt a világ folyton azt kérdezné: „oké, mi lesz a következő nagy projekted? Mit fogsz csinálni legközelebb?”
Plusz ez a saját csapatom, és egymás között szeretnénk megosztani ezeket az üzleteket, ez a jövő számunkra.
Nem szeretnénk egy tipikus alkalmazotti vonalat tovább vinni, mi a saját üzleteinket akarjuk megosztani. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a programjainkba bárki tud csatlakozni egy jó ötlettel, hogy megvalósítsa azt, akár a Mozata példáját is látva maga előtt. Ez egy üzleti szervezet lesz majd, amelyben a tagok kulturális rendezvényeken is részt tudnak majd venni.
Segíteni akarom őket abban, hogy nemzetközi üzletemberekké váljanak, egy hidat akarok építeni a keleti és a nyugati világ között. Tulajdonképpen kultúrális cserét szeretnék Libanon és Magyarország között. A kultúrát és a minőségi értékeket szeretném a két nemzet között megosztani, hogy még pontosabb legyek.
Az utolsó lépésünk pedig az lesz, hogy kicsit visszakanyarodjak az ételekhez – meg akarom változtatni a házhoz szállítási szokásokat és kultúrát Magyarországon.

A Mozata az első európai étterem, amelyik LEED arany minősítéssel rendelkezik.
Véleményem szerint a Vendégek megérdemlik a minőségi ételt és a normálisan működő kiszállítást is, tökéletes minőségben, versenyképes árakon. Szerintem a magyaroknak igenis el kellene várniuk a minőségi házhoz szállítást, bár a jelenlegi piacon az én meglátásaim szerint ezt senki nem tudja biztosítani. Amikor megmutatom neked a kristálypoharat, amit érdemelsz, akkor holnaptól te elvárod tőlem a kristálypoharat.
Ezt a folyamatot, szolgáltatást és kultúrát akarom megváltoztatni itthon és talán Európában is, ez a mi víziónk.
Mi vagyunk az első étterem Európában akik LEED arany hitelesítéssel rendelkeznek és mindössze három étteremnek van ezüst minősítése. Ezt én hatalmas dolognak és elismerésnek élem meg.
Tervezel a jövőben még újabb Mozata-kat nyitni?
Londonban, Dubai-ban és Dohában tervezek még Mozata projektet csinálni.
A Mozata teljes csapata büszke arra, hogy annak ellenére vittük véghez az álmot, hogy senki nem jósolt nekünk egyetlen napot sem. Mindenki azt kérdezte tőlem, (természetesen teljesen hülyének nézve) hogy ezt a business-t miért pont ebben az országban akarom csinálni? Nem értették, miért akarom idehozni az összes pénzem, mondták, hogy elvesztettem az eszem. De én azt mondtam önmagamnak: „látnod kell a potenciált az országban, látnod kell, hogyan fog a terved megvalósulni, és látnod kell azt a biztonságot, ami itt van.”
Tudtam, hogy Európa közepén vagyok, szabad vagyok és azt csinálok, amit csak akarok. Budapest benne van Európa TOP10 legromantikusabb városában. Ha romantikus helyet keresel, akkor ezt a várost látnod kell, bár ezt az információt szerintem sok magyar sem tudja. Ha japán vagy amerikai emberekkel beszélsz, ők valójában pont ezért imádják a várost. Terveznek ide esküvőket és legalább 5 barátom jön ide évente Dubai-ból, hogy megnézzék a Dunát. Vallom, hogy Budapest egy gyémánt, egy rejtett kincs, bár nem mindenki tudja ezt a gyémántot értékelni, és ez a nehéz benne.
Én sosem a nehézségeket láttam meg, mindig csak a várost és a vele járó érzéseket. Egyébként pedig sehol nincs tökéletes hely a világon.
Mindenkinek vannak problémái,- nekem is, de ha akarok, tudok hatni a problémáimra.
Jó hallani, hogy ennyire szereted a fővárost. Minden egyes mondatnál csillog a szemed.
100 %-ig szeretem Budapestet! Ez a város otthont, üzletet, állampolgárságot adott nekem, egy szó mint száz, nincsenek problémáim. Szeretem látni, ha más magyar állampolgároknak is ugyanilyen érzelmeik vannak a várossal, országunkkal kapcsolatban. Tudod, manapság rengetegen kivándorolnak külföldre, mert azt gondolják, hogy 200 euróval többet fognak keresni, és ez őrület. Több hitelt csinálnak maguknak és a hazai lehetőségeket elvesztik. Én harcolni akarok az ellen, hogy az emberek elköltözzenek innen. Hiszen ezeknek az embereknek itt van a családja, magyar állampolgárok, itt nőttek fel ők is. Remélem képesek leszünk változást hozni ebben a kérdésben.
Hogyan zajlott az álmod megvalósítása? Biztosak vagyunk benne, hogy nem volt könnyű ideáig eljutni…
Mindenki nagyon büszke mindenkire, aki részt vett ebben a projektben. A kivitelezőkre, a tervezőkre, az A.MeCoD csapatára és még reggelig tudnám sorolni mennyi mindenkire vagyunk büszkék. Tulajdonképpen egy öreg házból húztuk fel a mostani végeredményt, és mára már arany minősítéssel rendelkezünk. Ez a projekt azt is megmutatja számomra, hogy mennyire erősen hittünk magunkban.
Sok cég beszél arról, hogy a munkakörnyezete nem szép, nem jó, de itt a Mozata-ban a helyzet az, hogy minden a miénk, hiszen mindent mi csináltunk.
A gáz, a légkondi, a sütők, a konyhában az eszközök, a gépek és minden egyes berendezés, valamint megoldás környezetbarát.
100 %-ban tiszta levegő van az étteremben, és ha lemegyünk a konyhába, ott sincs pára vagy kellemetlen ételszag, ugyanaz a jó és tiszta levegő van ott is.
Hogyan zajlott az A.MeCoD-al közös munka? A csapat könnyen vette az esetleges akadályokat?
Én már az A.MeCoD előtt is együtt akartam dolgozni az Andrással, és ez össze is jött…
András egy ember, egy nagybetűs EMBER. Ez az első dolog számomra. Érdeklődő, tud hallgatni és nem trükközött soha semmit a szerződésünkkel.
Ő velem tartott az utam során, nem volt soha ideges, nem mondott soha olyat semmire, hogy nem akarom. Mindegy, hogy hányszor kérdeztem és milyen témában, mindig mindenre válaszolt. Amikor ő menni akart, én azt mondtam, hogy megyek veled.
Mi így „költöztünk” az A.MeCoD-hoz. Ez a cég valójában nekem egyet jelent Andrással.
András fogékony és szakmailag profi, a csapat türelmes, ráadásul magas színvonalat képviselnek.
Joggal kérdezheted, hogy miért van szükségem magas minőségre?
Mert a Mozata nem egy tradicionális projekt volt. András megoldásokat keresett és tudta, hogy a hagyományos kivitelezések és ötletek ebben a szervezetben nem fognak működni. Ő nagyon jól dolgozik más kontraktorokkal, blama nélkül tudott minden csapataggal együttműködni.
Bár szerencsés is voltam, mert minden csapattag részese akart lenni ennek a víziónak, mivel ez nem egy szimpla, hétköznapi projekt volt. Az egész csapat tudta, hogy képesek leszünk rá, ezért nagyon büszke vagyok a magyarokra, hiszen miénk az első arany minősítéssel rendelkező étterem Európában.

Oussama mindig is hitt a Mozata-val kapcsolatos vízióiban
A Mozata partnerei három évet adtak erre a projektre, holott általában 6 hónap alatt fel lehet építeni egy „szimpla” éttermet.
Nekünk amiatt volt nehezebb dolgunk, hogy a kiváló minőségből nem akartunk soha engedni, és a konyhai megoldásokat is nagyon sokszor át kellett beszélni, meg kellett tárgyalni, hiszen az épület adottságai miatt jelentős kihívást kaptunk ezen a téren.
Picit visszatérve az Andrással közös munkámra….
Az én mentalistásomban először tisztelek valakit emberként, aztán jöhet az üzlet és András az én szememben egy igazi ember.
Ezt a tiszteletet másoktól is elvárom, ha valakitől nem kapom meg, abból biztosan nem lesz hosszútávú üzlet. Amióta Andrással ismerjük egymást, mi nem kötöttünk mással szerződést. És valójában fogalmam sincs, mikor szerződtünk… (nevet) Mi úgy működünk, hogy beszélünk egymással, megígérünk valamit, aztán azt egyszerűen megcsináljuk.
Ezt a megbízhatóságot nem tudod megvenni pénzért, nem lehet kifizetni. Én tudom, hogy András is tudja ezt, és tudom, hogy tiszteli ezt a kapcsolatot közöttünk.
A mai világban nem könnyű már bizalmat fektetni valakibe, de ez az idő elég volt arra, hogy nekünk egymással szemben 100 %-os legyen a bizalom.

Az épület adottságai miatt az étterem kialakításának munkálatai komoly szaktudást igényeltek, a konyha megtervezésétől kezdve a belső tér megálmodásáig
Volt olyan pont a megvalósítás során, amikor úgy tűnt, el fog szakadni a cérna?
Sokszor fordult az elő, hogy amikor már azt gondoltuk, végeztünk egy adott folyamattal, még csak akkor jött az igazi probléma. Kicsit olyannak tűnt néha, hogy ez a vízió egy végtelen történet lesz. (nevet) De erre csak azt tudom tapasztalatból mondani, hogy mindig a szemed előtt kell tartani a víziót a nagy almával. Ha ez nincs előtted, akkor nem tudod kontrollálni az épp aktuális projekted. Ezért kell hinni a víziódban, és így semmi sem állíthat majd meg. Sosem gondoltam, hogy ez könnyű lesz. El tudtam képzelni a jövőt, láttam, hogy mennek a dolgok, sosem gondoltam, hogy különleges lennék, csak közel voltam a lehetetlenhez.
Mindenki azt mondta, hogy ez a projekt nem lesz meg, de az én szemem előtt más lebegett. Hittem az emberekben magam körül. Számítottam a problémákra, de tudtam, hogy csak tartanom kell az irányt és mennem kell előre. Ha mi nem bíztunk volna egymásban a csapattal, nem tudtunk volna célba érni- de megcsináltuk, és én erre végtelenül, töretlenül büszke vagyok.

Néha Oussama számára a Mozata- projekt egy végtelen történetnek tűnt, de sosem adta fel az álmát…
A Mozata projektet egy cégcsoporttá szeretném tenni. A fent említett városokban, ahol éttermeket nyitunk még, szeretnék komplett Mozata butik szállodákat, spa részlegeket és farmot is. Legkésőbb két éven belül már szeretnék termelni ezeken a farmokon.
Azt akarom a vendégek tányérjára tenni, amit mi magunk termelünk meg. Az üzletben is azt árulnánk, amiért mi magunk dolgoztunk meg. Ezt a projektet már szeretném publikálni a világ felé.
Olyan helyet akarok teremteni, ahol az emberek szeretnek együtt dolgozni, jól érzik magukat.
Ezt a víziót pedig meg is fogjuk valósítani. Magyar világmárkává szeretnénk tenni a Mozata-t. Nem csak egy „egyszerű” étteremként, hanem értékeket és élményeket teremtve az embereknek.
Erre a kérdésre nagyon kíváncsiak vagyunk: a magyarok ismerik a libanoni konyhát?
A fiatalok ismerik, hiszen ők sokat utaznak, így nyitottak az új ízekre. A libanoni konyha nagyon egészséges, nem hizlal, sokkal egészségesebb, mint a magyar – ennek ellenére az országban kevesen ismerik. Jövőre azonban már lesz egy csapatunk, akik tanítani fogják a vendégeket a libanoni konyha titkaira. Ezt ingyen fogjuk csinálni, hiszen a célom az, hogy minél többen megismerjék a gasztronómiánkat. és megtanuljanak néhány libanoni ételt is elkészíteni.
12. Mesélj picit magadról, a családodról! Hogy állsz a magyar ételekkel?
Nos, a kedvencem a gulyás leves. Tudom, sokan ezt mondják, és kicsit elcsépeltnek hangzik, de akkor is ez a favoritom. Bár hozzá kell tenni, az olajos és zsíros ételeket nem kedvelem túlzottan, nem ehhez vagyok szokva. A feleségem otthon azonban elég sok kultúra ételeit el tudja készíteni. Gyakran eszünk olasz, thai, magyar és libanoni ételeket, de a sor gyakorlatilag végtelen. Mi egy nemzetközi család vagyunk, három gyermekkel, három nyelvet beszélve. Szeretjük mixelni a nyelveket és az ételeket is.